– Többféle képzés létezik, én kifejezetten az antropozófiai alapokon nyugvó, azaz az ember hármas tagozódására – test, lélek, szellem – épülő meseterápiát kerestem. A módszernek két ága létezik, a fejlesztő-megelőző mesepedagógia, azaz a csoportban végzett mesemondás, valamint a gyógyhatású terápia, ami egyéni és különféle traumatikus életesemények feldolgozását segíti – avatott be a részletekbe Novák Magdolna. Az óvodapedagógus elárulta, a mesék mindig ősképeket hordoznak: képekben adják át azt az ősi tudást, ami a ma emberében már csak valahol mélyebben rejtőzik.
– Annak idején az emberek mindent tudtak az időjárás változásairól, egy-egy rezdülésből következtettek arra, mikor vessenek, arassanak.
Közelebb éltek a természethez, az anyaföldhöz. Azóta eltávolodtunk, de a mesék is segíthetnek visszakanyarodni – emelte ki, hozzátéve, a nagy mesehallgató időszak 4 évestől 8 éves korig tart. Ekkor kell minden igazi mesét „odaadni” a gyerekeknek. Aláhúzta, azokat az ősi képeket, amelyekkel a kicsik leginkább boldogulni tudnak, a népmesék hordozzák. Ilyen ősi kép például a legkisebb királylány, akit az emberek 99 százaléka ugyanolyannak képzel el, szerinte nem véletlenül: egy kollektív, közös tudattalanban hordozzuk a szimbólumokat.
A mesék megerősítik azt az ősi tudást, ami bennünk rejlik.
– Hétéves korig megtanuljuk, hogy a világ jó, 7 és 14 éves kor között rácsodálkozunk, hogy a világ szép, 21 éves korig pedig megértjük azt, hogy a világ igaz, vagy megharcoljuk, hogy az legyen – tette hozzá.
Felvetésemre, hogy sokak szerint félelmet keltenek bizonyos klasszikus mesék, elmondta, bármilyen tragédia vagy vérontás történik is, a mesék vége mindig jó. Elárulta, hozzá is jött már oda aggódó szülő a Grimm-mesék, a Jancsi és Juliska vagy épp a Hófehérke miatt. Ám tudnunk kell, ha a „durvább” jeleneteket nem agyonhangsúlyozva, túldramatizálva adjuk elő, akkor a gyerek pont annyit „tesz el” a meséből, amennyi kell, amennyitől még nem fél.
Hozzátette, egy kisgyerek egyébként is állandó ütközéseket él meg a külvilággal kapcsolatban – ne csináld, ne menj oda –, a mesehősök hozzá hasonlóan próbálkoznak, elbuknak, felállnak és mennek tovább.
A mese szocializál, érzelmi intelligenciát fejleszt, erkölcsi példát, mércét ad, beleivódik a gyermekbe, akinek közben a szókincse bővül, gazdagodik.
Mindezzel együtt a szakember leszögezte, bizonyos történeteket 6-7 éves kor fölött ajánl. A 3-4 éves gyermekeknek inkább rövidebb láncmeséket, állatmeséket célszerűbb mondani, aztán 5-6 éves korban jöhetnek a tündérmesék, átváltozós mesék, amik kicsit hosszabb terjedelműek. A több szálon futó történetek nem szerencsések, fontos, hogy a gyerekek egy nagy bonyodalom kibomlását, megoldását élhessék meg.